2017. március 20., hétfő

Rizskusz



Egy fazékban olajon indítva apróra vágott bacont pirítasz. Ebbe folyamatosan dobálod bele az eddig hűtőben felejtett zőccségeket. Ma én pl. sárgarépát, fehérrépát (paszternák) krumplit találtam. Fűszerezed. Ne kérdezd hogyan! Azzal amit te szeretsz. Amikor a zöldfélék is megpirultak kissé, akkor belekeversz rizst, (persze, hogy nyerset! Ne kérdezz hülyeségeket!) és kuszkuszt. Mielőtt végleg leragad önts bele annyi forróvizet ami éppen ellepi. Dobj bele egy húsleveskockát, hogy "lelke" legyen! Közepes láng fölött fedő alatt főzd meg (kb. 19 perc) közben néha kavargasd. (Persze, hogy addig leveheted a fedőt!  Haggyámááá!)
Az utolsó kavarás után ezt a lefedett fazekat tekerd konyharuhába, esetleg egy plédbe is, majd ezt a motyót dugd be az ágyneműtartóba a dunyhák-párnák közé. Mindaddig tartsd ott amíg tálalni kell!
Aztán egyéé! (Szó nélkül, mert magyar ember evés közben nem beszél.) Dicsérni ráérsz utána is.

2017. február 5., vasárnap

Lángoska



Liszt, só, élesztő, langyos víz. Összekevered, kis pogácsákra gyúrod, langyos helyen keleszted. Forró olajban gyorsan kisütöd, sajttal, tejföllel bolondítva jól megeszed. Ha nem undorodsz, akkor fokhagymásan is lehet. Meneküljenek a gilisztáid!

2017. január 23., hétfő

Krumplis pogi H M módra




Most érkezett Margitkától:


Van egy, szerintem világbajnok receptem, évekig jártunk a pogácsáért a Cuki cukrászdába, elküldöm: Krumplis pogácsa (jó nagy adag)
1 kg liszt
½ kg zsir
½ kg főtt, áttört krumpli
5 dkg élesztő feloldva langyos vizben
só, bors
Összegyúrjuk kb. 3-4 dl vizzel (ne legyen puha, akkor szét fog terülni), jól kidolgozzuk, egy éjszakát hűtőben pihentetjük.
2-3 cm vastagra nyújtjuk, tetejét megrácsozzuk, pogácsaszaggatóval (inkább közepesnél nagyobb) kiszúrjuk. Tetejét tojással megkenjük, erős tűznél kb. 15 percig sütjük, gyorsan kell sütni, egyébként kiszárad. Ha ügyesen csináljuk, ez nemcsak frissen jó, nem úgy, mint a többi általam ismert krumplis pogácsa.

Köszi a receptet!

/fotó: lopott.  Ha valaki elkészíti, és lefotózza, küldje el nekem, és becserélem ide. Köszi!/

2017. január 12., csütörtök

Egy tál dödölle

Megfőztem a Krump- Lee-t annyi vízben ami épp ellepte. Sóztam. Aztán összetörtem vízével együtt. Lisztet kutyultam hozzá. Meg egy gerezd fokhagymát. Jól összedolgoztam. Hagymát pirítottam zsírban, ebbe szaggattam bele a masszát. Jól megpirítottam. Egy tál dödölle. Ettem belőle.