2015. február 28., szombat

Grießbrei, Kaiserschmarrn, Császármorzsa, Kaja, vagy amit akartok



Éhes voltam, de nem volt itthon semmi azonnal fogyasztható étel. Ezért gyorsan összeütöttem egy smarnit.
Egy tálban összekevertem búzadarát, lisztet, tojást, mazsolát, cukorral, csipet sóval, egy citrom lereszelt héjával, és vaníliával ízesítettem. Olyan jó sűrű, képlékeny anyagot kaptam amit egy serpenyőben előre felforrósított olajba öntöttem. Szétnyomkodtam fakanállal laposra, és amíg az eddig használt edényeket elmosogattam addig egy oldalán pirosra sütöttem.  (gyorsan mosogatok)
Ekkor megfordítottam, és a másik oldalát is megpirítottam, majd egy fakanállal apróra törtem sütés közben. Egy darabig még sütögettem állandó kevergetés mellett, hogy szép színe legyen. Amikor már kezdett elmorzsálódni, akkor kajszibarack dzsemmel tálaltam, és jól megettem.
Annyi maradt belőle amennyit a képen láttok.
Fincsi volt.